Tallózás

Még akkor is, ha szorgalmas olvasóm vagy, lehet, hogy lemaradtál néhány jó kis történetről. Ha meg csak nemrég találtál ide, akkor biztos. Most szemezgethetsz az örökzöldekből:


Jó szórakozást!

Európa jövője


Nemrég látomásom volt! Láttam Európa jövőjét három pontban:

1. Európa, mint történelmi Disneyland.
Ázsiai és arab turistákat láttam, akik egy hét alatt végiglátogatják Európa történelmi csodáit: London, Párizs, Róma. Mosolyognak, videóznak és csodálkoznak, hogy ilyen kicsi országok, hogyan tudták valamikor dominálni a világot?

2. Európa, mint nyugdíjas paradicsom.
Láttam, ahogy a világ gazdag nyugdíjasai itt kívánják békés pihenéssel tölteni életük utolsó éveit. Tiszta levegő (nincs már ipar), jól felszerelt kórházak, és békés vidéki táj. Kell ennél több?

3. Európa, mint intellektuális központ.
Úgy képzeltem, hogy ipar és jelentős gazdasági hatalom híján, Európa intellektuális és erkölcsi központtá fog válni, jelentős egyetemekkel, gondolkodókkal. Az olyan európai értékek, mint demokrácia, egyenlőség, vagy felvilágosult gondolkodás csupán érdekes, de nem mindig követhető értékek lesznek más, gazdaságilag és katonailag erősödő, pragmatikusan gondolkodó régióknak. Valahogy úgy, mint amit az ókori görög kultúra öröksége jelenthetett az ereje teljében lévő római birodalomnak. A népek ide fognak jönni tanulni, de aztán hazamennek dolgozni.


Természetesen abból indultam ki, hogy a világnak érdeke lesz megőrizni és megvédeni Európát olyannak amilyen, akkor is, ha az magát nem tudja megvédeni. Ha nem, Európa egyszerűen martalócok prédája lesz.

Te hogy látod?

A kis brabanti borbély balladája


Van egy fodrász, akihez visszajárok. Alacsony, kedélyeskedő, 40 év körüli férfi, mindig Levi's farmerben. Valamiért engem mindig olaszul üdvözöl, mikor a csengetésre lesiet az emeleti lakásukból. A boltot apjától örökölte, aki néha megjelenik, hogy kedvtelésből megcsináljon néhány frizurát. Csak férfiaknak vágnak. Három szék van, a kirakathoz közelit sosem használják, de feltűnt, hogy mindig van ott egy régimódi, pumpás parfűm-spray a pulton. Egy nap megtudtam miért.

Éppen közhelyes beszélgetésbe merültünk a fodrásszal, amikor mozgásra lettem figyelmes a kirakatnál. Odanéztem és egy csapat idétlenül mosolygó gyerek tapadt az ablakra, élénk kiváncsian nézve befelé. Azért tűntek idétlennek, mert egytől-egyig Down-kórosok voltak.

Aztán kivágódott az ajtó és a legbátrabb beviharzott és vidáman leült az üres székbe, mintha otthon lenne. A fodrász rezzenéstelen arccal köszöntötte: Bonjour monsieur! és folytatta a csattogtatást a fejemen. A fiú felvetett fejjel, büszkén ült, arcán hamiskás mosollyal, a többiek pedig izgatottan kuksizták, hogy most mi lesz? Valahogy éreztem, hogy nagy dolog készülődik és ugyanakkor azt is, hogy a többiek pontosan tudják mi következik. Akkor a fiú megragadta a parfűm pumpát és gyakorlott mozdulatokkal elkezdte magára fújni a tiszta vizet, amivel a fodrász megtöltötte, mielőtt reggel akkurátusan odahelyezte. A bezúduló napfény és a vízpára körbetáncolta a fiú alakját, aki nagyon élvezte a mutatványt, éppúgy mint a társai az előadást.

Aztán hirtelen abbahagyta, kiszaladt és az egész csapat, mint egy megzavart halraj, rebbenve eltűnt.

"Ez mi volt?" - kérdeztem meghökkenve, mint aki varázslatból ébred.

"Semmi, semmi. Minden délelőtt erre járnak. Mindig ugyanaz a gyerek jön be. Ártalmatlanok. Kedvesek. Nem messze van az intézet, ahol laknak." - mondta Charlie és figyelme visszatért a hajam fodrász-gyilkos forgóihoz.

Én meg álmosan elmerengtem a világ folyásán és eszembe juttot ez a vers a kis brabanti borbélyról:

François Villon: Ballada a brabanti borbélyról

Emléke, mint alkonyra régi vár-rom,
viola füstként leng a városon,
s az asszonyokkal én is visszavárom,
ha a fák közt az este átoson.
Azt mondják: nálam is nagyobb gazember
volt ő, nyűgös munkára képtelen,
kékes szemében hullámzott a tenger,
mosolya fájt, akár a végtelen,
terítve várta asztalunk és ágyunk,
mert szoknyahős volt, gyilkos és kalandor
– ahogy nagytitkon lenni mind kívánunk –
Rarunkel úr, a kis borbély Brabantból.

Korán verték világgá Flandriából
és nem volt több vagyona, az egész,
mint az, mit egy fürdőző lát magából
a víz tükrében, hogyha hátranéz.
Dalolva járt, kalapját félretolva,
amíg csapása hűvös kútra vitt;
zsebében lágy kenyér helyett a bolha
kísérte hosszú vándorútjait,
az erdő volt hálópajtása nyáron,
s így álmodott hegyekről színaranyból
homokbányában vagy deres csalánon
Rarunkel úr, a kis borbély Brabantból.

S midőn egy nap henyélve ült a parton,
egy kis vitorlás állt a part alatt,
oly sárga volt, mint ó-szövésű karton,
s mert vászna nászi párnaként dagadt:
elindult rajta, hogy kincsekre lelne
a szirtfokon, hol gyöngy s korál terem,
de szélvihar kelt s jaj, nem volt semerre
a zöld sziget a lila tengeren.
Csak a halál ült a hullámhegyen,
és messze volt a krétafok, az angol:
s ekkor döntött, hogy Párizsig megyen
Rarunkel úr, a kis borbély Brabantból.

De jól kifáradt s szürke port lehelt már,
mikor meglátta a Temple falát:
s akkor megtudta, hogy minálunk sem jár
mindenkinek gyöngyökből varrt kabát.
Így lett lakáj egy húszlovas ficsúrnál,
s mert lágyan nézett rá a dámanép;
az ezüstkések szemét majd kiszúrták,
és körmei ragadtak, mint a lép.
Egy percig kellett hagyniok magára,
és ő hármat lopott el két aranyból,
mivel természetesnek ezt találta
Rarunkel úr, a kis borbély Brabantból.

Nem volt szívében rosszaság, se jóság,
oly szőke volt s oly könnyű, mint a szél,
a bűnei úgy nőttek, mint a rózsák,
és hogyha elment, minden sírt, mi él.
Oly nesztelen suhant, midőn az éji
homályban egy késői varjú szállt,
s nem tudta senki, hogy a Bergerés-i
körönd vidékén kalmárokra várt,
kezében árral, minden péntek éjjel,
ott, hol nem hallják már, ha a nagyharang szól,
s így nézte őket végtelen szemével,
Rarunkel úr, a kis borbély Brabantból.

S midőn lakolni kellett volna néki
és lógnia a Notre Dame terén:
a város női együtt mentek kérni
a tanácsot, hogy ne legyen kemény,
s végül levetkezvén minden szemérmet,
bevallották: ez itt a kedvesük,
hogy nem tudják miért, de ő az élet,
s ő az, ki éjjel ott aludt velük,
testükre hűs húsával ráfonódva
s csapzott hajával szálas színaranyból,
hogy ő volt ifjúságuk zöld bozótja:
Rarunkel úr, a kis borbély Brabantból.

S a nagytanács borzalmas átkot mondva
fejére, futni hagyta, s ő futott,
s ha azt hiszed, hogy kinn a zöld vadonban
régesrég éhenhalt, úgy nem tudod,
hogy ott az ember részeg vágya megnő
és létrás fákra mászik, s a bozót
mellére dől és a reáderengő
homályban is szakíthat mogyorót,
és húsát bokrok lányos körme vérzi,
míg köztük őrült istenként barangol,
s ez új szerelmét boldogabbnak érzi
Rarunkel úr, a kis borbély Brabantból.

Kis Nicolas moziba megy

Szeretünk moziba járni. Főleg, ha esik és az bizony gyakran előfordul. Ha valamit szeret az ember, akkor viszont kritikusabban szemléli. Ezért összegyűjtöttem, hogy mi a gond a brüsszeli mozikkal:

1. Drága: a több, mint nyolc eurós jegyben nincs benne a 30 centes WC-használat. (DVD-bérlés: 2,5 - 3 euró)

2. Nincsenek számozott sorok, ezért mindig stresszes a helyezkedés és néha szeretteidtől távol vagy kénytelen műélvezni.

3. A reklámblokk legalább 15-20 perc.

4. A multiplexek régiek, kissé lepattantak. A művészmozik is, de nekik valahogy jól áll.

5. A városközpont egyik legnépszerűbb mozija, a Toison d'Or. Ennek két bejárata van az utcáról , ahol általában áll egy vagy két koldus, és a közönség gyakran az utcán kénytelen sorba állni vagy jegyvásárlás után át kell, hogy menjen a másik épületrészbe - esőben, fagyban.

De azért nemrég volt jó mozi élményünk is! Premier előtt megnéztük a "Le Petit Nicolas" című gyerekfilmet egy új, egytermes moziban. Ismered a Kis Nicolas-t, a francia kisiskolás mesehőst? A kisfiú rajzokkal illusztrált, vidám történetein 1959-óta több generáció nőtt fel, főleg Franciaországban és Belgiumban. Ez az első film, amit a könyvekből csináltak. Megnyerően vicces, vasárnap délutáni, családi mozi, októbertől a mozikban.




Amikor megérkeztünk a moziba, a mögöttünk lévő egész sor foglalt volt és csupa fiatal srác ült benne. Megkérdeztem, hogy nem a film szereplői-e véletlenül? Mondták, hogy igen, de Nicolas nincs itt, mert ő párizsi, nem belga. Aztán látom, hogy az egyik srác odamegy a lányunkhoz és valamit beszélnek. Na, gondoltam, szép dolog, hogy máris azt gondolják, hogy filmsztárok és hülyíthetik a csajokat! De aztán kiderült, hogy a srác a lányunk mellett ül rajzszakkörön. Na, ilyen kicsi Belgium!

A nevezett fiú, aki itt a képen a legkimagaslóbb, a filmben egy idiótát játszik, aki azt is nehezen tudja megjegyezni, hogy mi Párizs folyója. Jellemző a franciákra, hogy a film főszerepeit magukra osztották és a többit meghagyták a belgáknak!

A film hivatalos oldala: http://www.lepetitnicolas-lefilm.com/