Autós élet a szürrealitások földjén

Olvasom az újságban, hogy Brüsszelben ismét garázdálkodik a terepjáró-ellenes banda. A mellettünk lévő gazdag kerületben egy éjszaka 40, szerintük környezetkárosító, nagyautó 160 autógumiját engedték le. És nem is akárhogyan! Az elvetemült gonosztevők egy-egy borsszemet tettek a szelepsapkák alá, majd visszacsavarták azokat! Így persze több bosszúságot, mint kárt okoztak, de a sajtóvisszhang jól jött a harcukhoz.

Ezek az autók aznap nem sok vizet zavartak a számtalan meglepetést tartogató belga utakon. Kezdjük mindjárt a szenior vezetőkkel. Őróluk azt kell tudni, hogy az ő idejükben az új gépkocsi mellé, mintegy extraként, egy érvényes jogosítvány is járt. Vizsga nélkül. Ez még nem lenne baj, ha az óta megtanultak volna komoly forgalomban vezetni. De nem. Indexet például soha nem használnak – és ebben nagyban hasonlítanak a fanatikus ZOOM vagy Origo olvasókra -, a sávok látványa elbizonytalanítja őket, a kormányt két centiről vizslatják és ölebük nem egyszer a karjukon pihen. Ez azért is aggasztó, mert nincs semmilyen kötelező érvényű orvosi vizsgálat, amely kiszűrné a rosszul halló és látó, öregedő vezetőket. Hallottam egy olyan 92 éves bácsiról, aki komoly orvosi ellenjavallat ellenére francia autótúrát tervezett a kórházi ágyán! Másnap távozhatott és ki tudja most merre jár?

Budapesten megszoktam, hogy bizonyos autóhoz, bizonyos fajta ember jár. Kabrióban például 50 év felettieket otthon nem nagyon látni. Itt viszont nem kevés szépkorú, ősz halántékkal és kellemes nyugdíjjal, jó időben nyitott autókban barnul. Hasonló korú – nem 20 évvel fiatalabb! – párjával együtt.

Aztán ott van az a fránya jobbkéz-szabály, ami itteni partikon külföldiek között elmaradhatatlan beszédtéma. Kicsit úgy, mint a belga szolgáltatások alacsony színvonala vagy a pocsék, hideglelős időjárás. A jobbkéz-szabállyal nem lenne baj, ha nem Belgiumban lennénk. Itt azonban két életveszélyes probléma is van belőle. Az első, hogy minden vacak kis bekötőút kaphat elsőbbséget és a szerencsés autós onnan jobbra, kis ívben, bármikor kifordulhat még a legforgalmasabb főútra is. A másik, hogy egészen a közelmúltig érvényes volt az a szabály, hogy jobbkezes utcából kiforduló autós, ha megáll, akkor bizony elveszti az elsőbbségét. A kettő egyvelege Magritte földjén szürreális szokást szült: ha elsőbbséged van egy kis utcában, akkor jobbra, nagy sebességgel, hajts ki, nem nézve balra, csak mereven előre! Ha egyszer majd Brüsszelben vezetsz, emlékezz erre!

Ha pedig majd parkolni fogsz, arra figyelj, hogy garázs elé ne állj! Még akkor sem, ha úgy tűnik senki sem használja. Komoly büntetésre számíthatsz. Mint az a cseh fiatalember, aki egy házibulin elmesélte, hogy egy nap büntetőcédulát talált a szélvédőjén és besietett a helyi rendőrőrsre reklamálni. A törzs nem volt rugalmas, újra csak azt hajtogatta, hogy garázs elé állni tilos és büntetendő. Pedig a cseh pontosan a saját garázsa elé parkolt, amit mindenki láthatott a garázsajtón lévő rendszámtábláról. A közeg csak akkor enyhült, amikor kiderült, hogy melyik járőr jelentette fel. „Ja, már megint az az idióta! A nevében is elnézést kérünk. Menjen csak haza, minden el lesz intézve!” És lőn.

Az autóvezetői hiányosságok mellett a forgalomszervezők és útépítők inkompetens lassúsága is hamar szembetűnik. Egyszer megkérdeztem egy taxist, hogy miért tart az egyik központi tér, a Flagey, átépítése több, mint öt évig. Ő egy szót mondott: korrupció. A bennfentes építési vállalkozók szűk magja nyeri az építési tenderek nagy részét, akik aztán egyszerre nem tudom hány projektbe fognak és egyikkel sem haladnak. Persze azért sem, mert mindig van egy sóhivatal, akinek pénzügyi vagy jóváhagyó hozzájárulására hosszú hónapokig kell várni. A közlekedési lámpákat pedig soha nem állítják villogó sárgára éjszaka!

Ami viszont jó dolog, és az energiaválság egyik első áldozata lehet, az az autópályák országos díszkivilágítása, ami számos előnnyel jár. Először is az éjszakai Belgium így jobban látszik az űrből, ami egy kis nép számára fontos önbizalom-növelő tényező. Másodszor, így nem nehéz a rendőröknek kiszúrni Lóránt herceget, amint Ferrarijával megint 200-al siet haza. (Elképzelem, amikor Prince Laurent savanyú arccal befizeti a csekket és arra gondol, hogy voltak idők, amikor egy magafajta herceg még élet-halál ura volt.) Harmadszor pedig, az éjjeli verőfény nagy szolgálatot tehet nemcsak a gyengén látó nyugdíjas vezetőknek, hanem az éjszakából hazatérő megfáradt férfiembereknek is, akik így kényelmesen és pontosan végezhetik kisdolgukat az út mentén.

Még két furcsaság, ami a belga közlekedésről eszembe jut. Az első, hogy bármelyik környező országból közelíted meg Belgiumot, sehol nincs kiírva, hogy merre van az ország. A határhoz közeledve is csak a városneveket, Antwerpen vagy Brüsszel, jelezik, az országot soha. A másik, hogy Európa központjában még mindig nincs bevezetve a standard európai rendszámtábla. Talán arra várnak, hogy eldőljön, hogy most marad-e egy olyan ország a térképen, hogy Belgium vagy sem.

Szerinted 10 milliós lakosságára melyik ország nagyobb területű: Belgium vagy Magyarország?

Következő élet, másodkézből - Second Hand, Second Life

Nemrég különleges divatbemutatón vettem részt Brüsszelben. Már a megérkezés is drámaira sikerült, mert a helyszín melletti épület hatalmas lángokban állt és az érkező vendégek mellett lengén öltözött manökenek, ideges stylistok és elegáns tervezők várták az utcán dideregve, hogy folytathassák a sminkelést. A sűrűn gomolygó füstöt a város másik végéből is látni lehetett.


Az incidens miatt a show néhány órás késéssel kezdődött és valószínűleg több pénzes és kényes vendéget elriasztott a hidegben ácsorgás. Így sajnos kevesebb pénz jött össze a rászorultak megsegítésére.

Az esti partira átalakított külvárosi raktárcsarnokba lépve rögtön a számomra is ismerős celeb-arcokat kerestem. Mint például Lóránt herceget (Prince Laurent), aki tavaly az est fényét emelte, de a bevételt egy centtel sem, mert a királyi család nem licitálhat nemes célra. Most nem láttam sehol se őt, se a családját. Lehet, hogy a sérült madarak gyógyításán fáradozó szervezet rendezvényén vett részt, mint közismert állatvédő. De az is lehet, hogy a herceg, aki csak akkor esélyes a trónra, ha 11 másik családtag meghal előtte, madárszeretetét másik publikus kedvtelésére cserélte és megint valahol gyorshajtott a díszkivilágított belga autópályák egyikén.

Aztán a népszerű flamand zenekar, a Hooverphonic, szőke és megnyerő frontlányát is hiába kerestem, pedig néhány éve ő itt, mint amatőr manöken, bukkant fel. Még járattam a szemem néhány kört, aztán feladtam, mert rájöttem, hogy belga celebfronton jelentős hátrányból indulok és a show is elkezdődött.

Az évenkénti esemény receptje egyszerű: 1) Végy egy ismert nonprofit szervezetet, amelyik használt ruhát gyűjt, javít és ad el boltjaiban szerte az országban, majd a bevételt a hajléktalanok megsegítésére fordítja. 2) Kérj fel 20 ismert és kevésbé ismert feltörekvő divattervezőt, hogy látogassák meg a szervezet raktárát és amit ott találnak, abból kreáljanak valami szépet, újat és kelendőt. 3) A kollekció bemutatására szervezz egy divatshow-t, ahova hívj meg minden celebet és gazdag embert, akik a bemutató végén egy ismert aukcióház biztatása mellett licitálnak a ruhakölteményekre. 4) Az eseményt szponzoráltasd meg vállalatokkal, mint az éppen bedőlő Fortis bank, az örökifjú Levi’s vagy a mindig gazdag Szerencsejáték Rt. 5) Az összes befolyt pénzt add a szervezetnek, hogy tovább segítse a hajléktalanokat, akik egyre többen vannak Belgiumban is. 6) Mozgasd rá az eseményre a médiát, így növelve a szervezet és az ügy ismertségét. 7) Oltsd el időben a keletkezett tüzet.

A dolog működik, a Les Petits Riens (flamandul: Spullenhulp) által szervezett „Second Hand, Second Life” jótékony divatgála minden évben 70,000 euró körüli bevételt produkál a belga hajléktalanoknak. Tavaly a világhírű Cirque du Soleil koreográfusát hívták meg rendezni és a Sotheby’s ház árverője is különleges lendülettel vetette bele magát a feladatba, így aztán nem csoda, hogy a bevétel is több lett, mint ez évben. De sebaj, minden euró jól jön, főleg egy gazdasági válságban.

A hajléktalanok mellet sok mindenki más is jól jár: a diákok olcsóbb jeggyel jutnak be, a celebek fürdenek a jóindulatú média fényében, a divattervezők élvezik a kihívást és hírnevük öregbítését, a szponzorok vállalati felelősségük tudatában ingyen jegyekkel lepik meg dolgozóikat, a média egy helyen levadászhat nem tudom hány ismert arcot és van úgy, hogy a tűzoltók sem maradnak munka nélkül. A közönség meg élvezi, mikor két jólszituált férfi egymást túllicitálva 1500 euróig tornázza fel egy női táska árát, majd a nyertes hanyag eleganciával beint a hoppon maradtnak. Vajon ugyannak a nőnek szánták a szerény ajándékot?

Az aukció utáni forgatagot, evés-ivást, tovább színesíti az ingyen belépővel szórakozó politikusok és a királyi család tagjainak látványa. Az utcai didergés ekkor más csak gyorsan múló emlék a mulató vendégeknek és nekik köszönhetőn sok hajléktalannak egyaránt.

Te milyen jó célra adsz szívesen, ha adsz?