A belga Riviéra, ha van ilyen…

„Csöndes, ábrándos mosollyal néznek a tengerpartról, a strandról - talán éppen az ostende-iről - Szindbád arcába. A háttérben a tenger, rajta ringatózó hajó... E háttér csaknem valamennyi női fotográfián feltalálható. Vajon miért szeretik a nők a tengert? - kérdezte magában Szindbád.” - azaz szeretett írónk: Krúdy Gyula.

De vajon miért szeretik és szerették a belgák Ostendét, De Haant, Knokke-Heistet vagy éppen De Panne-t, ezeket a nagy múltú üdülőhelyeket, amelyek a közel 70 km hosszan elnyúló, fövenyes belga tengerparton találhatók? Miért szerette ezt a szeles helyet Viktória angol királynő nagybácsikája, I. Lipót belga király, aki 1831-ben itt szállt partra, hogy a független Belgium első királya legyen és később álmos halászfalvak helyére belga Riviérát álmodjon? És vajon gátlástalan fia, Lipót Kettő, aki Európában egyedülállóan egyszemélyes tulajdonaként igazgatta az afrikai Kongót, tett szert mesés vagyonra és felelt több millió bennszülött haláláért, ő vajon miért az ostende-i parton időzött, ahelyett, hogy legalább életében egyszer meglátogatta volna egzotikus gyarmatbirodalmát? Ma, az olcsójáratok korában, mindezt nehéz megérteni.

A belga, pontosabban flamand, partok népszerűségének több oka volt. Az Osztrák-Magyar Monarchiában, például, tiltott volt a szerencsejáték. Így 1870 és 1914 között a magyar arisztokrata Monte-Carlóba, a polgár pedig Ostendébe járt bankot robbantani. A belga üdülőhely kedvező áraival nem igényelt különösebb befektetést és vonattal könnyen el lehetet érni. A ma is meglévő kaszinók látogatása viszont már akkor is pénzigényes szórakozásnak bizonyult.

Lelkes látogatója volt az ostendei játéktermeknek Szomaházy István újságíró is, aki az anekdota szerint egy szép nyári estén betért egy tengerparti kávéházba, amelyben egy kissé italos úriember üldögélt. Ostendei ember volt, beszélgetni kezdett Szomaházyval, és egyszerre csak azt kérdezte tőle:
- Milyen nemzetiségű ön?
- Magyar vagyok.
Felcsillant a szeme.
- No, végre - mondta -, csakhogy személyesen találkozom egy magyarral. Én távírótiszt vagyok itt Ostendében. Mindig meg akartam kérdezni egy magyartól: miért kezdődik minden Budapestre küldött távirat ugyanazzal a furcsa szóval?
- Milyen szóval? - érdeklődött Szomaházy.
- Kimondani nem tudom, de leírom...
Azzal ceruzát fogott, és leírta a szót:
"Kueldjoen..."

Voilá! Mi mást táviratozott volna haza a legatyásodott magyar dzsentri, mint ezt: Küldjön kegyed még egy kis pénzt!

De a pénz a századfordulón kérés nélkül is dőlt a belga Riviérára, főleg a legnagyobb kikötőbe, Ostendébe, amely a francia Deauville, a velencei Lido vagy az angol Brighton mellett vált igen közkedvelt és vágyott hedonista központtá.

Ezt a világhírt mi sem jelzi jobban, mint a budapesti századforduló egyik legismertebb kávéháza, a Rákóczi út 20. szám alatti Ostende. A pazar berendezésű, ezüst-tükrös kávéház országos hírűvé az 1920-as évek végétől lett, amikor több különböző zenekar: cigány, rajkó és dzsessz szórakoztatta a közönséget. Egy időben a Nyugat folyóirat munkatársai is itt tartották szenvedélyes, illetve kedélyes vitáikat és a húszas évek derekán ugyanebben az épületben kezdte meg adását a Magyar Rádió. A rádió közvetlen vonalat épített ki a kávéházzal, hogy technikai problémák esetén onnan folytatódjon élőben a műsor. Ekképpen a hely növekvő népszerűségében a rádió üzemzavarainak is szerepe volt.

Egyesek szerint az Ostende kávéházból indult útjára - talán épp egy technikai hibának köszönhetően - Seress Rezső világhírű slágere, a Szomorú vasárnap is, amit ma Hungarian Suicide Song név alatt találni az interneten, számtalan olyan híres előadó tolmácsolásában, mint Serge Gainsbourg, Björk, Sinéad O’Connor vagy a pekingi olimpia sztárénekese Sarah Brightman.

Urbánus legendákban a dalt hallgatók nagy számban lettek öngyilkosok és talán nem véletlen, hogy a szomorú dal egy belga tengerparti üdülőhelyről elnevezett intézményben született. Az igazi Ostende szeles, esős partjai ugyanis annyi csatát, vért és emberi szenvedést láttak, hogy még ma is néha csontokat dob ki magából a föld. James Ensor belga expresszionista festőművész beach-performanszában is ilyen csontokból falatozik itt a képen.

Ha holnap elvetődsz a belga partokra, a francia határnál lévő De Panne-ban szállj fel a villamosra, amely Európa leghosszabb, 68 kilométeres villamosvonalán végigvisz a parton egészen a belga St-Tropez-ig, a sikkes burzsuj, shoppingolós Knokke-Heistig. Közben megállhatsz St-Idesbald városkában megnézni a belga szürrealista Paul Delvaux fantasztikus képeit, mert mást nem nagyon érdemes, majd továbbruccansz Ostendébe kaszinózni, követve a nagy magyar elődök példáját. Itt egy tál tengeri csiga mellett elmerengsz a parton, ahol példás rendben sorakoznak a vakítóan fehér kabinok, valahogy úgy, mint 1901-ben, amikor Rippl-Rónai megfestette őket.

Utána a villamosról leszállsz De Haan szecessziós megállójánál, az egyik legszebb itteni belle époque nyaralóhelyen, ahol az egyik villa Einsteint bújtatta, mielőtt a nácik elől Amerikába emigrált, és a négykerekű, cuistax névre hallgató, pedálos járgányokat kerülgetve beülsz egy angol teaházba kicsit melegedni. Én mikor először erre jártam, kicsit arrébb, Zeebrugge kikötőjében tértem be a Nelson admirálisról elnevezett halétterembe, amelyet Isabelle és Sabine üzemeltet, méghozzá igen jól. Az étel remek, az egyetlen furcsaság maga Nelson, akit a menüre és a bejárat fölé is felfestettek, fél szemére vakon, kötéssel. A gond az, hogy a bejárat felett Nelson bal szemére vak, míg odabenn, ahogy életében is, a jobbra. A belga slamposság újabb jó példája ez.

Ha jó az idő, amit kétlek, akkor a Kusttram villamossal elmész a végállomásig és, ha kitartó vagy, szépen elgyalogolsz a parton a Zwin természetvédelmi terület szélfútta dűnéi között fel, majdnem egészen a holland határig, ahol már csak te vagy és a megrekedt Idő.

Itt lefekszel a homokba két lankás domb közé, fejed egy fűcsomón pihen és bámulod az eget, csodálkozva, hogy vajon hova siet az a sok felhő? Majd álmodban egy lomha és lágy flamand nő hajol föléd és szőke hajából megmagyarázhatatlan édes gofri illatot hoz feléd a szél. Felébredve úgy döntesz, józan magyar megfontolás szerint, hogy öngyilkosságodat bizonytalan időre elhalasztod…

De azért ne heverj ott sokáig! A belga tengerpart 85%-a különösen ki van téve a klímaváltozás okozta vízszintemelkedésnek és lehet, hogy egy nap egyszerűen el fog tűnni. Ahogy eltűnt az arisztokrata fürdőhelyek és kaszinók régi csillogása vagy a budapesti Ostende kávéház is, íróstul, cigányzenéstül, mindenestül.

Te is visszasírod néha a régi időket?